Szerdán delután meglátogattam Gézut, sajna senki sem volt otthon.
Csütörtökön reggel is átugrottam, de hiába csöngettem. Pénteken kitartóbban dörömböltem bebocsátásért. Képzeljétek:koradélutántól késő estig majd' lilára vertem a bütykeimet azon a fránya ajtón.
Szombaton aztán egy órán át ütöttem ököllel az ajtót, természetesen odabentről egy nyikkanást sem hallottam. Nem csoda, hogy ezután olyan mérges lettem, hogy az csak na!
- Itt vagyok én, egy király, próbálok egy alattvalómnak segíteni, a lelkemet kiteszem, az ujjaimat lila pacává maszatolom szét, és még csak ki sem nyitják az ajtót!
Halljátok, olyan mérges voltam, majd' tüzet okádtam. Már-már azon voltam, hogy sárkánnyá változom és amúgy igazán kidühöngöm magam Gézukáék ajtaján.
BANG BANG BANG
BANG BANG BANG
Ütöttem az ajtót dühtől megsokszorozott erővel!
BANG BANG BANG!!! És DANG!!!
Mire halkan, nagyon halkan... az ajtó megmozdult! Először lassan, aztán gyorsabban, végül eszement gyorsan:
ZAMM
Az ajtóval együtt a ház egész homlokzata, mint holmi színházi díszlet, hanyatt vágódott!
- Te jó ég! Ez őrület.
Ha hiszitek, ha nem, egy pillanatra azt hittem, hogy tönkretettem egy teljes egész házat.
Azt ugyan sejtettem, nem vagyok gyenge legény, de hogy ilyen bivalyerős lennék, hát ezt soha nem hittem volna magamról! Puszta kézzel lerombolni egy házat... Ajjaj, nem jó, mondom nektek, ez nem jó dolog.
Azt ugyan sejtettem, nem vagyok gyenge legény, de hogy ilyen bivalyerős lennék, hát ezt soha nem hittem volna magamról! Puszta kézzel lerombolni egy házat... Ajjaj, nem jó, mondom nektek, ez nem jó dolog.
Aztán az első döbbenet után rájöttem, észrevettem, hogy itt valami bibi van.
A ledőlt homlokzat mögött nem ám egy nappaliba, a fogadószobába, a folyosóra, esetleg egy konyhába kukkantottam. De nem ám! Egyetlen árva, nagyképű komornyik sem ejtett le ezüst tálcát ijedtében, de még csak egy házvezetőnő sem bújt rémülten a porrongya mőgé. A ledőlt homlokzatn mögött ez a látvány tárult elém:
- Héj, Gézu! Káár Király vagyok! Gyere mán' ki! - kiabáltam, már amennyire a röhögéstől tudtam. Nem szívesen ítélkezem elhamarkodottan az alattvalóimról, de lássátok be, Gézukáék, hogy is mondjam... ketyósnak tűntek. Nem tudjátok ez mit jelent? Hát flúgos. Gyagya, Garga, Hibbant, Lökött, Zizi, Süsü. Értitek, na! Hát ki a fene az, aki ennyire másnak akar látszani, mint ami? Ki a fen az, aki ennyi energiát fektet a látszatra, egy Patyomkin világra csak azért, hogy gazdagabbnak tűnjék?
Az üvöltésemre, no és persze a homlokzat iszonyatos dübbensésére a kunyhó ajtaja résnyire nyílt.
Egy kerek fejű kölök nézett ki az ajtó sötét résén, közben nyalókát pörgetett az ujjai között.
- Te vagy Gézu? Én Káár Király vagyok.
A kerek fejű srác lassan bólintott.
- Csitt! -cuppogott a nyalókáján - Még itt van... Gyere be a hallba, izé, Kár Király!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése